A 1700-es évek végén Anglia és Franciaország egymás ellen hadakozik az Amerikáért folyó háborúban, amit az inidán törzsek állásfoglalása bonyolít tovább. Sólyomszem (Daniel Day-Lewis), a mohikánok közt nevelkedett sápadtarcú ezekben a kaotikus időkben szeret bele egy angol tiszt lányába, akinek azonban másik udvarlója is akad, miközben egy huron hadvezér is vadászik rá, így megkezdődik a véget nem érő menekülés.
Bár Michael Mann filmjének kétségkívül izgalmas aspektusa, hogy miként mutatja be az adott korszakot, legnagyobb erénye mégis az, ahogyan a filmes eszközök érvényesülnek benne. Mann ugyanis képes volt pusztán a zenén, az operatőri munkán és a színészi játékon keresztül átélhetővé tenni egy egyébként elnagyolt, szándékosan lecsupaszított szerelmi történetet. Az utolsó mohikánban az elkapott tekintetek, apró mozzanatok, adják meg a kelllő többlettartalmat, nem pedig a dialógusok. Éppen ezért működhet a finálé is, ami az addigi dramaturgiával szemefordulva több ponton is szokatlan irányt vesz, és a mellékszereplőkből is árnyalt, többrétű figurát farag.