Martin Scorsese legtöbbet emlegetett klasszikusa számtalan aspektussal és értelmezési lehetőséggel dolgozik, melyek mind-mind a címszereplő ambivalenciájából fakadnak. Travis (Robert De Niro) folyamatosan próbál kapcsolatot teremteni a környezetével, a mozis jegyárustól kezdve a taxis munkatársakig, de senkivel sem találja a közös hangot, és a nagyváros nyomasztó magányossága végül teljesen elnyeli. Barátnőjét egy pornómoziba viszi, ami lehet puszta faragatlanság és tudat alatti védekezés, amivel eltaszítja magától a lányt, vagy akár puszta naivitás is, hiszen csak önmagát adja ezáltal. Travisnek ez a pornóhoz való viszonya is ugyanabból az ellentmondásból fakad, amivel a városhoz viszonyul, hiszen miközben undorodik az éjszakát ellepő mocsoktól, önszántából merül el benne: éjjel a taxiban, nappal pedig a moziban.

A Taxisofőrben ritkák az egyértelmű ok-okozati viszonyok, Travis kívülállósága egyaránt fakadhat vietnámi-posztraumából, látens homoszexualitásból, vagy akár impotenciából is. Még az sem eldöntött, hogy Travis épelméjűségét megtartva, vagy őrültként jut el a végső konklúzióig. Utóbbi esetben több jelenet is szolgálhat fordulópontként, a feldúlt utastól kezdve, aki felesége meggyilkolását részletezi Travisnek a Taxi hátsó ülésén, a két sikertelen udvarlás-rituáléig, melyek során Travis hitetlenkedve konstatálja, hogy mindkét nő elégedett a saját életével. Iris (Judie Foster) és Matthew (Harvey Keitel) közti kapcsolat is kétértelmű, nem derül ki, hogy a strici valóban érez-e valami beteges vonzalmat a lányhoz, vagy csupán hitegeti. A leginkább vitatott jelentsor azonban kétségtelenül a film vége, melyben Travis végül a társadalom értékes tagjává válik. Épp úgy nem tudni, hogy ez pusztán a halál előtti vágyálom elképzelt beteljesülése-e, vagy a valóság, mint hogy Travis megfontolt szándékkal, a lányoknak való imponálás és a társadalmi problémák öntörvényű megoldásaként, vagy pusztán gyilkos ösztöneinek kiélése okán fog fegyvert?