James Cole-t (Bruce Willis) azzal a feladattal bízzák meg a jövő vezetőiként működő Tudósok, hogy a múltba visszautazva derítse ki, miként szabadult el a vírus, mely végül kiírtotta, és a föld alá száműzte az emberiséget. 1990-be visszaérkezve azonban Cole-t zavarodott viselkedése miatt bezárják egy elmegyógyintézetbe, aminek hatására később saját maga is elkezd kételkedni saját épelméjűségében. Itt ismerkedik meg Jeffrey-vel (Brad Pitt), akinek feltehetően köze lehet a gyilkos kórhoz, és az őt kezelő Kathrynnel (Madeleine Stowe), aki a darabkákat összerakosgatva lassan rádöbben, hogy páciense talán mégis igazat mond.

Terry Gilliam hibátlan logikájú időutazós sci-fijében  az őrületet nem betegségként, hanem olyan jelenségként ábrázolja, ami kizárólag a kontextus, tehát a fenálló társadalmi viszonyok függvényében értelmezhető, ezzel pedig a műfaj irodalmi alapjaihoz, Huxleyhoz, Orwellhez vagy éppen Dürrenmatthoz nyúl vissza. Cole kezdetben csak parancsot teljesít, amit később fokozatosan írnak felül saját vágyai, ez azonban akaratlanul is a hatalom ellen fordítja, ami - a film keserű konklúziójaként ezúttal is - leginkább önmagáért van. Erre a paranoid disztópiára pedig a film sötét tónusú, depresszív atmoszférája, és a klausztrofób közelik gyakori használata is csak ráerősít, miközben kiábrándult cinizmussal nem valamiféle külső tényezőt, hanem magát az embert teszi meg a világvége felelősének.