Clint Eastwood utolsó western filmjében örökre eltemette a romantikus westernt. Bill Munny kivénhedt vadnyugati pisztolyhős, aki véres múltját felesége hatására már egy jó évtizede maga mögött hagyta, ám amikor a fülébe jut, hogy tisztességes vérdíjat tűztek ki két cowboy fejére, ismét fegyvert ragad a jutalom reményében.

A Nincs bocsánat több síkon is demisztifizálja a western mítoszt. Egyrészt a szereplők folyamatosan a régi idők hírhedt összecsapásairól beszélnek, nevetségesnek ható becenevekkel tarkítva a legendás történeteket, melyekről rendszerint kiderül, hogy nem sok közük volt a valós eseményekhez. Másrészt a szemünk előtt is egy szánalmasnak tetsző történet van kibontakozóban, de a cselekménybe ágyazott írnok révén már is biztosak lehetünk benne, hogy a történetnek csak egy jóval színesebb és idealizáltabb verziója marad rá az utókorra.

A Nincs bocsánat hősei azonban nagyon messze állnak ezektől a romantikus toposzoktól, nincsenek igazán jó és rossz karakterek se, és ennek megfelelően a western célja is más: nem az egyén és a társadalom, vagy a régmúlt és a jövő szembenállásáról van szó, hanem a zsáner hazug mivoltáról: kurvákat látunk, akikre mindenki árucikként tekint, együgyű, de dolgos cowboyokat, egy öntörvényű, kegyetlen sheriffet, és kétes erkölcsű, hazug, részeges figurákat, akik nem képviselnek semmit, csak részegen lövöldöznek.