Mit nézzek ma?

Mit nézzek ma?

Nézd meg A szökevényt! (1993)

2022. július 28. - aronrunning

Dr. Richard Kimble (Harrison Ford) jóhírű sebész, akit meggyanúsítanak felesége kegyetlen meggyilkolásával, majd halálra ítélik. Kimble megszökik, hogy bizonyítsa igazát és előkerítse a valódi tettest, miközben az FBI is a nyomában lohol. Az embervadászatot Samuel Gerard (a szerepéért Oscar-díjat nyert Tommy Lee Jones) vezeti, aki azonban az üldözés során maga is egyre biztosabb lesz Kimble ártatlanságában.

A szökevény a '90-es évek a bűnügyi filmek reneszánszát hozta (a dömpinget elsősorban A bárányok hallgatnak hallatlan sikere indította el), és a zsáner meghatározó arcaként Ford filmográfiája sem szűkölködik ilyen alkotásokban, de egyik sem olyan emblematikus darab, mint – az 1960-as évek egyik népszerű TV-sorozatán alapuló – A szökevény. Andrew Davis filmje az akcióthillerek legesszenciálisabb darabja, szélsebesen és hangosan zakatol végig, de közben mégis feszült és fordulatos. A Ford–Jones páros mellett remekül működnek benne a hollywoodias túlzások (Kimble nyomába minden alkalommal minimum fél tucat helikoptert küldenek, pedig csak magányos gyilkos) és James Newton Howard taktusai, vagy az operatőri megoldások. A szökevény-nél valahogy minden tökéletesen összeállt, mégis "csak egy" színtiszta zsánerfilmről beszélünk, amit ugyanakkor a legjobb film Oscar-díjára is jelöltek 1994-ben.

the-fugitive-1200-1200-675-675-crop-000000.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mitnezzzekma.blog.hu/api/trackback/id/tr8017893197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása