John Landis horror-vígjátéka igazi posztmodern csemege, ami számos horror-klasszikust megidéz (nem csak Farkasemberes mozikat), de közben önmagában is különösen szórakoztató. Az alkotók egy csavaros történet helyett inkább a részletekre helyezték a hangsúlyt (a történetet nagyrészt tényleg lefedi a film címe), így bár minden fordulat előre borítékolható, a körülményes karakterábrázolás (különösképpen az angol és az amerikai figurák szembeállítása, már-már kifigurázása), a filmtörténet egyik legmaradandóbb jelenete (David átváltozása, egy számítógépes trükkök előtti világban), vagy a film megkapó fekete humora (morbid párbeszéd a halott barátunkkal egy pornó moziban) bőven kárpótol ezekért, miközben a borzongás is folyamatosan fokozódik, hogy a fináléban kicsúcsosodó drámát végül ismét elbagatellizálják (érdekesség, hogy a film összes betétdala a holdról szól).