Paul (Tom Hanks) fegyőrként dolgozik a louisianai fegyház halálsorán, ahol a kivégzés előtt álló elítélteket őrzik. Egy napon azonban olyan rab kerül a halálsorra, akit a legkevésbé sem tűnik bűnösnek, sőt, Coffey (Michael Clarke Duncan) olyan különleges képességgel bír, ami örökre megváltoztatja Paul életét.

Frank Darabont King-adaptációja egy három órás érzelmi hullámvasút, ahol a humoros, a dermesztő, és az érzelmes jelenetek váltják egymást, és ezzel hiánytalanul ellenpontozza is az egyébként nem túl terebélyes cselekményt. Hasonlóan Darabont másik nagy klasszikusához, A remény rabjaihoz, ezúttal is egy börtönben járunk, a rabok és az őrök viszonya azonban merőben eltér a szokványos ábrázolásmódtól. A Halálsoron fegyőrei ugyanis empátiával viszonyulnak a rabokhoz, nem pedig ellenségként, mivel ők az utolsók, akik könnyíteni tudnak a bűnösök lelkén. Darabont filmje egyfajta bibliai parafrázisként is értelmezhető, hiszen Coffey Jézushoz hasonlóan szenved az emberek bűneiért, míg Paul Pilátuséhoz mérhető bűnhődésben él tovább. A Halálsoron éppen ezért nem más, mint egy felemelő dicshimnusz a jóságról, ami olyan, mintha egy másik világból lopakodott volna ebbe a szörnyűségekkel teli, félelmetes világba, ahol nem az a kérdés, hogy honnan jön a gonosz, és miért van, hanem az, hogy mit tehetünk ellene?