Két fehér férfi meggyaláz, és majdnem halálra ver egy fekete kislányt. Az elkövetők beismerő vallomást tesznek, de az apa még a bíróság döntése előtt igazságot szolgáltat, és lelövi őket. Az ügy az egész várost életét megbolygatja, az elszabaduló indulatok, és a nagybetűs "Igazság" kutatása pedig nem csak a védőügyvédet, hanem közvetlen környezetét is életveszélybe sodorja.
A Ha ölni kell szemrebbenés nélkül játsza végig a tárgyalótermi drámák unalomig lerágott paneljeit, és tesz fel célzott kérdéseket az amerikai igazságszolgáltatással, és jogrendszerrel kapcsolatban, miközben nem csak azt deklarálja, hogy létezik valami belülről fakadó, felsőrendűbb igazságérzet, ami bármikor felülírhatja az írott törvényeket, hanem azt is, hogy a nőgyűlölet és a rasszizmus rosz. Igazából minden képkockájáról süt a fehér középosztállyal szembeni előítélet, de ha ez az egysíkú ábrázolás, és a didaktikus konklúziók, a típusfigurákra lefaragott karakterek, vagy a valóságtól teljesen elrugaszkodott giccses pózolások és a filmvégi nagymonológ nem lenne elég nagy baj, akkor még mindig ott van az a tény, hogy a film már bemutatása idejében is legalább 10 évet késett - még az eredetijéül szolgáló John Grisham regény is a 80-as évek reageni Amerikájában játszódott. Mindezektől eltekintve kiforrott iparosmunka, jó színészi alakításokkal, bár két évvel a több szempontból is hibátlan Összeomlás után ez már édeskevés Joel Schumachertől.