Ted Kramer (Dustin Hoffman) törtető reklámszakember, aki épp megkapja az áhított előléptetést, de Hazaérve felesége Joanna (Meryl Streep) azzal fogadja, hogy elhagyja őt. Így aztán a karrierista férfi egyedül marad az első osztályos kisfiával, és minden vele járó feladattal, kihívással, amit még a munkájával is össze kell egyeztetnie. Mikor azonban apja és fia már kezd összecsiszolódni, Joanna visszatér, és magának követeli Billy felügyeleti jogát.

A Kramer kontra Kramer amolyan fordított emancipációs film, férfi melodráma, a modern nagyvárosi életben megbomlott házasságot és családi viszonyokat vizsgálja férfi oldalról. Legfontosabb felvetése az, hogy ha egy nőnek is azonos joga, illetve igénye van a munkában való kiteljesedéshez, sikeres karrierhez, akkor egy férfi is képes lehet egyedül helytállni a háztartás vagy a gyereknevelés területén (adott esetben akár még jobban is, mint egy nő). Bár a történet rövid kivonatát olvasva könnyen ítélkezésre adhatnánk a fejünket (milyen anya hagyja el a fiát?), Robert Benton filmjének nagy erénye éppen az, ahogyan a házastársak hétköznapi gyarlóságát feltárja, és végtelen empátiával viszonyul még a legelborzasztóbb gyengeségekhez is. Ted a film elején valójában még gyerek, fogalma sincs arról, mit visel a felesége, vagy hogy mi kellene egy boldog, teljes élethez, ezekhez fokozatosan hozzáedződik. Eközben Joanna a munkában való önmegvalósításról ábrándozik, amit végül elér ugyan, de inverz módon épp ennek köszönhetően erősödnek fel benne először az anyai ösztönök, majd az elhelyezési pert követően a családi értékek. A film visszafogottságát dicséri, hogy a befejezés mindenre esélyt ad, az újrakezdésre épp úgy, mint a békés egymás mellett élésre - hiszen a film végére a szereplők felnőnek.