Patrick McMurphy (Jack Nicholson) a zártosztályra kerülve próbál életet vinni a magányos apátiában senyvedő ápoltak hétköznapjaiba, egy domináns egyéniség pedig kétféle hatást tud kiváltani a környezetéből. Az egyik az, hogy összekovácsolja őket és utat mutat nekik. McMurphy a diliházba érkezve csupán az alapvető emberi jogoknak próbál érvényt szerezni, mivel neki nem hiányzik egyik kereke sem. Máris beleütközünk az első groteszk paradoxonba, mivel a zárt osztály lakosai önszántukból korlátozták mozgáskörzetüket az intézet területére, de az alvásról, cigarettázásról, szexről vagy a baseballról még nem feltétlenül akartak lemondani -  erre McMurphy ébreszti rá őket. Bolondokházába vonultak, mert ott lehet csak igazán szabad az ember, és teljesen szabadok talán csak a bolondok akarnak lenni.

McMurphy viszont csak egy imposztor, csaló, aki nem kér a korlátokból, s ezért törvényszerűen a másik lehetséges következméynt váltja ki - amit Főnök (Will Sampson) az apja történetével finoman szemléltet -, miszerint ellene fordulnak és elpusztítják. McMurphyvel is ez történik, mert a diliházban nem csak az ápoltak, hanem az ápolók és az őrök is ott vannak. "Akkor vagyunk következetesek, ha a lehetséges véletlenek közül a legrosszabb következik be." - Ha ez igaz, akkor a Kakukk a végletekig következetes, ám ezzel együtt is életigenlő, idealista darab az eszmék erejéről.