Bob Woodward (Robert Redford) és Carl Bernstein (Dustin Hoffman) a Washington Post fiatal de ambíciózis újságírói, akik a Watergate-betörés ügyében kezdenek el nyomozni, de ekkor még nem is sejtik, hogy a botrány egészen az amerikai elnökig ér. A film a nyomozás első 7 hónapját követi dokumentarista pontossággal, és ad képet az újságírók és a szerkesztők aprólékos munkájáról, és a munkájukkal járó felelősségről.

Alan J. Pakula híres paranoia-trilógiájának nyitó darabja az oknyomozó újságírás aprólékos bemutatásával telik, a riporterek a szerkesztőket győzködik, jegyzőkönyveket és tanúvallomásokat bújnak, informátorokat keresnek, állításaikat több személytől is igyekeznek megerősíteni. Az elnök emberei kifejezetten száraz film, hatása mégis olyan elképesztő, hogy még ma is ezek a figurák ugranak be az újságírás hallatán, holott ez az üvegajókkal, zsúfolt papírtornyokkal, kattogó írógépekkel teli miliő már vagy 40 éve nem is létezik. Pakula filmje eszközeiben semmit sem tesz azért, hogy hőseit felnagyítsa, az újságírói pályát legtöbbször szöszölős, monotón munkaként ábrázolja, ahol héjaként kell az információk után menni. William Goldman adaptált forgatókönyve épp azért képes az újságírókat az igazság nemes lelkű bajnokaiként ábrázolni, mert semmi mást nem mutat az életükből, csak az ügy iránti megingathatatlan buzgóságukat.