Ron Howard a Nobel-díjas elméleti fizikus, John Nash életéből faragott megindító tanmesét (!), akit nem éppen eredményei, mint inkább skizofréniája okán válhatott érdekes filmes alapanyaggá. Az Egy csodálatos elme éppen ezért az előbbit el is intézi a jól ismert tudományos manírokkal (zavaros gondolkodásmód, értelmetlen egyenletekkel telekörmölt tábla, stb.), és inkább a betegségre fókuszál, szó szerint megszemélyesíti azt - a film pedig ezáltal emelkedik ki a korrekt oscar-munkák közül. Howard filmje igazi közönségfilm, ennek megfelelően inkább kellemes hatásvadászattal, és kerek történetvezetéssel ér célt, semmint összetett lélekábrázolással, vagy tovább fejtegethető mondanivalóval, amit Jomes Horner zenéje, és a színészgárda kiérlelt játéka koronáz meg. A "jó Oscar-filmek" mintapéldánya.