A halál valamilyen ismeretlen okból kifolyólag testet ölt, hogy megtapasztalja az emberi létezés szépségeit, s végül maga is szerelembe essen. A Ha eljön Joe Black a halál  hús-vér megszemélyesítésével csavar egyet a romantikus filmek logikáján, és egyszerre ad neki komikus, illetve filozifikus töltetet. Előbbit a címszereplő Joe (Brad Pitt) gyermeki rácsodálkozásai, és naív, esetlen reakciói szolgáltatják, míg utóbbit a film bonyolult viszonyrendszere adja, amely a három főszereplő - a sikeres William Parrish (Anthony Hopkins), a szerelmet kereső lánya (Claire Forlani), és a mindkettejükkel különös kapcsolatot ápoló Joe - közt szövődik.

Joe-hoz hasonlóan ugyanis William és Susan sem több egy-egy megszemélyesített fogalom lecsapódásánál. William az élet, akit a siker, az önmegvalósítás és a szeretet vezérel, de már közeledik a végéhez, míg lánya maga a szerelem, aki még az ellentétes pólusokat (halál és élet) is képes összekötni. Martin Brest filmje kétségkívül izgalmas kísérlet, amit az absztrakt fogalmak konkrét formába öntése miatt körbeleng valami bizsergető misztikum, de csak félsiker, mivel ezzel együtt is gyakran sekélyes, és elnyújtott - legalább egy órával hosszabb a kelleténél.