Sarah (Linda Hamilton) megszülte a már kamaszévei elejét taposó John-t (Edward Furlong), viszont mivel az igazságszolgáltatás gyomra nehezen vette be a Terminátorról szóló történetét, most egy elmegyógyintézetben raboskodik. Hamarosan azonban újabb Terminátorok érkeznek a jövőből, hogy örökre megváltoztassák nem csak a Connor család, hanem az egész emberiség jövőjét.

Amíg az első rész egy húsba maróan nyers, rideg és nyomasztó thriller, bűnös midcult élvezet, addig a folytatás egy simára csiszolt gyémánt, színes-szagos blockbuster-mutatvány, nem csak nagyobb, hangosabb, drágább (az első film volt, aminek a költségvetése átlépte a 100 millió dollárt), hanem egyszerűen mélyebb, jobb film. Eklatáns példája annak, hogyan lehet ugyanabból a történetből sokkal többet kihozni, a T2 ugyanis  javarészt elődje történetgerincét használja újra (Sarah egy időutazó védőangyal segítségével menekül egy gyilkos robot elől), kevesebb expozícióval, és több utazással. A fél nap alatt kibontakozó románc helyét az egész játékidőn keresztülvonuló jellemfejlődések veszik át: Sarah gépies merevségéből visszalényegül emberré, a T-800-as megtanulja értékelni az emberi életet, John pedig kallódó kamaszból válik komoly felnőtté, miközben az ítélet napját is sikerül elkerülni. Ez a derűlátó attitűd nagyon messze áll az első rész paranoid reménytelenségétől, viszont annál jobban tükrözi a hidegháború lezárása utáni kort, amiben készült. Mindeközben persze akciófilmként is kiemelkedő teljesítmény, nem csak a folyékony fémvázas T-1000-es paradigmaváltó megjelenítése, hanem a mesterien időzített akciójelenetek miatt is.